Szudán

Írta: Kardos Attila   
2007. július 07.
A kontinens keleti felén folytatva "barangolásunkat" Szudánhoz érkeztünk, amely Afrika legnagyobb területű állama.

Északon muzulmán arab, délen muzulmán fekete-afrikaiak lakják, s közöttük 25 éve dúl/dúlt a polgárháború. 2005.-től elvileg béke van, s a déli országrész autonómiát kapott. Azóta újabb polgárháború zajlik, ezúttal a nyugati tartományokban, Dárfúrban. Korábban egyiptomi, majd angol gyaramat volt, függetlenségét 1956.-ban nyerte el. A hivatalos nyelv az arab.

Szudán

Szudán

Szudán

Szudán
Térkép forrása: Wikipedia

A televíziós műsorsugárzás már 1962.-ben megindult, de 1968.-ig csak élő adások voltak láthatók, mivel nem állt rendelkezésre rögzítő technika. Az országban sok helyi televízió adó létezik, de ezek nagyrészt a központi programot sugározzák, helyi műsorokkal kiegészítve.

Szudán tagja az Arabsat-nak is, de központi tévé ill. rádió adóját nem csak az Arabsat műholdak sugárzozzák, hanem pl. a Hot Bird-ön továbbított Arabsat csomagnak is része.

A Sudan TV műsora közepes ill. jó képminőségű, általános szórakoztató és ismeretterjesztő műsorokat sugároz, s szinte a világ bármely részén elérhető az adót továbbító 10 műhold (!) valamelyikéről. Hazánkból a legkönyebben a Hot Bird 7A-ról ill. a Badr 4-ről érhető el. Előbbihez 60 cm-es, utóbbihoz 90-100 cm-es antenna szükséges.

Van már néhány szudáni magáncsatorna is: a Blue Nile TV szabadon a tőlünk csak 4 m körüli antennával vehető Arabsat 2B-ről sugároz Ku-sávban. A Gutoof TV a Nilesat 102-ről, a könnyebben vehető vertikális nyalábon fogható, így a vételhez kb. 120 cm-es antenna szükséges. (A Sudan TV ezen a műholdon is elérhető.) Ez a csatorna főleg a kivándorolt szudániakat célozza: befektetéseket ajánl, üzleti híreket és turisztikai információkat közöl. De olyan nemzetközi műsorokkal is találkozhatunk, mint pl. a Gillette World Sport.

Utolsó frissítés ( 2007. július 07. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Mozi+ Július 11-én hatodik születésnapját ünnepli a Mozi+, a TV2 Csoport első filmcsatornája. A közkedvelt kábelcsatorna, amely a nap 24 órájában garantál felhőtlen szórakozást az egész család számára, már indulása első hetén is sokakat vonzott a tévékészülékek elé, és utána is minden évben a kábelcsatornák élmezőnyébe tartozott. A nagysikerű tévépremiereknek és közönségkedvenc filmeknek köszönhetően 2022-ben pedig voltak olyan napok, amikor - a két fő kereskedelmi csatornát is megelőzve - a Mozi+-t választotta a legtöbb néző, és ezzel elnyerte a nap legnézettebb csatornája címet a 18-59 és a 18-49 évesek körében is (teljes nap, SHR%).*
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio