Kína

Írta: Kardos Attila   
2007. december 03.
Jelenleg még a világ legnépesebb országa, több, mint 1,3 milliárd lakójával. 1949. október 1.-én kiálltották ki a Kínai Népköztársaságot. Az ország pártállam, ami egyben azt is jelenti, hogy a média állami kontroll alatt van. Az elmúlt időszakban indított reformoknak köszönhetően látványos technikai fejlődés indult, ami a telekommunkációt is érinti. Kína több távközlési műholddal rendelkezik, saját fejlesztésű indítórakétája és műholdjai vannak. Robbanás előt áll az egyéni műholdas vétel piaca: Kína saját gyártású DTH-célú műholdakat állít pályára: az első, a teljes országot lefedő kimondottan DTH-hold, a Sinosat 2 a pályáraállítás után meghibásodott tavaly októberben. A Sinosat 3 viszont június 1.-én egy Long March 3A-rakétán sikeresen pályára állt: ez a hold C-sávban az egész ország területén elérhető lesz, ha nem jut a Sinosat 2 sorsára.

Az első kínai televíziós tesztadás 1958. május 1.-én volt, majd a rendszeres sugárzás szeptemberben indult Beijing Television néven. A China Central Television (CCTV) nevet 1978. május 1.-én vette fel. Ma a CCTV 16 országos (tematikus) csatornát üzemeltet és van egy HDTV csatornája is. Az országban több más társaság is működik, ezeket a tartományi kormányok irányítják, de csak a CCTV-nek van joga a nemzetközi műsorterjesztésre: ennek következtében hazánkban is csak a CCTV külföldre szánt csatornái érhetők el.

CCTV 9

CCTV F

Hong-kongi székhelyű a Phoenix Channel, amely 3 Kínába (és Hong Kongba) sugárzó, valamint 2 nemzetközi csatornával rendelkezik. Utóbbiak egyike a londoni székhelyű Phoenix Chinese News and Entertainment (CNE) Channel. Ez a csatorna több tartományi (és hong kongi) televízió műsorából szemezget, mandarin nyelvű adás. A Phoenix Channel egyébként ez egyike azon kevés nem állami adóknak, ami a „Nagy Kínában” is elérhető. Fontos megemlíteni, hogy habár az adó hong-kongi székhelyű, proramjait kevesén nézik Hong-Kongban, mivel ott a kantoni a fő nyelv, nem pedig a mandarin. A Phoenix egyébként népszerű program Taiwanon is. A PCNE Channel adát az Eurobird 1-ről vehetjük.

Kína
Térkép forrása: Wikipedia

CCTV 4

A CCTV 4 mandarin nyelven szól a külföldön élő kínai származásúakhoz: ezt az adót egyébként néhány magyar kábelhálózatokon is láthatjuk: ez év áprilisától a CCTV 4 három régiónak kissé eltérő másort sugároz: mi a CCTV 4 International Europe változatot láthatjuk. Ez a csatorna a Hot Bird 8-on és az Intelsat 1R-en keresztűl látható Európában: a jobb vételi lehetőségek miatt a Hot Bird 8 az ajánlott vételi hely.

2000. szeptemberében indult az angol nyelvű nemzetközi adás, a CCTV 9, amely a külföld mellett a Kínában élő angol nyelvet értőknek is készül. Ezt a csatornát több pozícióból is kitűnően vehetjük: az Eurobird 1-ről, a Hot Bird 6-ról és a Thor 3-ról. Utóbbit a Digi TV nézői is elérhetik. A CCTV 9 fogható még a Nilesat 101-ről is, de ehhez már 110-130 cm-es antenna szükséges.

A francia nyelvet értőknek készűl a CCTV F, amely nagyrészt feliratozással sugároz: ennek a vétele csak az Intelsat 1R-ről lehetséges, ami az alacsony emelkedési szög miatt már nehezítő körülmény, de 90 cm-es antenna elegendő a vételhez. Ez a változat korábban néhány órában spanyolul is sugárzott, ekkor az adót CCTV E&F-nek hívták.

PCNE

Utolsó frissítés ( 2007. december 03. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Duna TV A magyar kultúra napján megújul a Duna. A közmédia csatornája január 22-től új és megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja a nézőket.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio