A Viasat terjeszti a LifeNetwork és OzoneNetwork csatornákat

Írta: Kardos Attila   
2014. augusztus 01.
Life Network 2014. augusztus 1-től az Origo Zrt. tulajdonában lévő LifeNetwork és OzoneNetwork csatornák terjesztési feladatait a Viasat Hungária Zrt. látja el.

Az életmód és a „zöld” csatorna kábeles értékesítését a televíziós csatornák elindulása óta Molnár András látta el. Tavaszi távozása után a tulajdonos úgy döntött, kiszervezi terjesztési tevékenységét, így a jövőben Titz Gábor terjesztési vezető irányításával a Viasat Hungária Zrt. képviseli ezen feladatokat a már meglévő, és az új műsorterjesztési partnerek felé is.

“Molnár András terjesztési igazgató májusban távozott tőlünk, miután elvállalta a FOX International Channels magyarországi ügyvezető igazgatói pozícióját. András a csatornák alapítása óta dolgozott velünk, és segítségével sikerült leraknunk egy sikeres és hatékony működés alapjait. Távozását követően, hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy az eddig házon belül tartott feladatot egy szakértő külsős partnerre bízzuk” – mondta Vaszily Miklós, az Origo Zrt. vezérigazgatója.

“Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az Origo Zrt. a Viasat-ot választotta terjesztési partnerének. Gábor személye, piacismerete, valamint eddigi teljesítménye a garancia arra, hogy a LifeNetwork és az OzoneNetwork csatornák terjesztése a jövőben is zavartalan lesz. Bízunk abban, hogy a széles skálájú, kiváló minőségű csatornakínálatunk hosszú távon is izgalmas alternatívát nyújt üzleti partnereinknek” – fogalmazott Szabó András, a Viasat Hungária Zrt. vezérigazgatója.

A 2009-ben alapított csatornák mindennapi életében és működésében egyéb változás nem történik. Mind az operatív-, mind a részfeladatokat ugyanazon szakember csapat látja el, akik idáig is, a reklámidőt pedig változatlanul az R-Time értékesíti.

Life Network tv műsor

Ozone Network tv műsor

Utolsó frissítés ( 2014. augusztus 01. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Telekom A Telekom bejelentette, hogy 2018 január 9-én mely csatornákat veszi ki kínálatából és mely csatornákat kínál helyettük.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2017 sat-tv-radio