Bajban az Intelsat IS-33 műhold

Írta: Kardos Attila   
2017. augusztus 31.
Intelsat Ismét meghibásodás történt az Intelsat IS-33-n, jelentősen rövidülhet a műhold élettartama a keleti 60 fokon.

Nem született szerencsés csillagzat alatt az Intelsat IS-33-as műholdja, amely egy éve, 2016 augusztus 24-én indult útnak, majd néhány nappal később kiderült, hogy meghibásodott a fő hajtóműve, melynek a geostacionáris pályára kellett volna emelni a műholdat. Az út végét így a segédhajtóművek segítségével, jóval lassabban tette meg így csak január elején tudott üzembe állni. Ez a manőver már kissé megrövidítette a műhold élettartamát (18 hónapról szólnak egyes hírek), de felválthatta a keleti 60 fokon a már kiöregedett Intelsat 904-t és többek között hazánk felé is megkezdhette a román és bolgár programok sugárzását Ku-sávban (de néhány orosz program a műholdvadászoknak is izgalmakat tartogat).

Most azonban arról érkeztek hírek, hogy a műhold pozíciójának észak/déli irányú stabilan tartását lehetővé tévő hajtóművek a vártnál több üzemanyagot fogyasztanak, ami így már jelentős élettartam csökkenést eredményez. Egyelőre nem ismert a meghibásodás oka és az, hogy a műhold eredetileg tervezett 15 éves élettartama mennyivel csökkent.

A tulajdonos Intelsat a műholdat biztosító társaságoktól kér most kárpótlást.

Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy az ugyancsak Boing gyártotta, hasonló Intelsat IS-37e szeptember 5-re, egy Ariane 5 rakétával történő indítása késedelmet szenvedne az Intelsat IS-33 vizsgálatai miatt.

Utolsó frissítés ( 2017. augusztus 31. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
RTL Az egységes európai arculatot veszi fel 25. születésnapja alkalmából az RTL Klub és egyben nevet is vált.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio