"Csúsztatott nézettséget" is figyel az RTL

Írta: Kardos Attila   
2015. január 13.
RTL HD Az RTL csoport ettől a héttől kezdve újfajta nézettségi adatok alapján készíti nézettségi riportjait.

Ezentúl a Nielsen által 2013 októberében bevezetett időeltolásos televízió-nézés adatai szerepelnek majd ezentúl az RTL által kiadott nézettségi adatokban.

Ez a mérési módszer a televízió csatornák illetve a televíziós programok valós időben, illetve a még aznap, de nem valós időben történő együttes nézettségi adatait mutatja. Az időeltolásos televízió-nézés aránya ugyan jelenleg még csak 1-2%-ot jelent a magyarországi televízió-nézésben, ám a technológia elterjedésével együtt ennek jelentősége napról-napra nőni fog.

Alapjaiban nem mozgatja meg az eddigi piaci helyzetet ez az átállás, ám a mögötte lévő adatokra már a jelenlegi helyzetben is mindenképpen oda kell figyelni. A nézők ugyanis használják a műsorok felvételére alkalmas eszközeiket, a mérés pedig lehetővé teszi ennek nyomon követését, így a televíziók sem hagyhatják ezt figyelmen kívül. - áll a kiadott közleményben.

RTL Klub (HD) tv műsor

 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Magyar Mozi TV Október végével a MinDigTV Prémium szolgáltatásának részeként is elérhetővé vált a Magyar Mozi TV
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio