Disney Junior a UPC és a DIGI kínálatában!

Írta: Kardos Attila   
2015. július 01.
Disney Junior A Disney a mai napon bejelentette, hogy Magyarországon is elindul a Disney Junior. A multi-platform csatorna, mely a 2-7 éves gyerekek, illetve családjaik számára kínál szórakoztató műsorokat, a UPC és a DIGI szolgáltatóknál lesz elérhető hazánkban 2015. július 1-jétől.

A Disney Junior a nap 24 órájában elérhető lesz, a nézők a már jól ismert Disney kedvenceken (például Szófia hercegnő, Dr. Plüssi, Jake és Sohaország kalózai és Mickey egér játszótere) kívül új műsorokat, például a Miles a jövőből című sorozatot is figyelemmel kísérhetik.

„A Disney Junior kombinálja a Disney páratlan mesemondó örökségét a szerethető karakterekkel, a lebilincselő zenével és a játszva tanulással, így tökéletes közös élményt nyújt a gyerekek és családjaik számára. A csatornán láthatóak lesznek a magyar nézők számára már ismerős műsorok, ugyanakkor a hűséges közönségünk számára vonzó vadonatúj show-kat is bemutatunk.” – mondta Maciej Bral, a Disney Channels CEE alelnöke és vezérigazgatója.

A Disney Junior az EMEA régióban rekorderedményekkel debütált 2011 májusában, jelenleg 16 nyelven, 111 országban, illetve összesen 47 millió háztartásban érhető el. A Disney Junior az óvodás korú gyerekeket célzó csatornák TOP3-as mezőnyében végzett a felmérésben szereplő 13 EMEA piacon.*

A Disney Junior 2015. július 1-jén debütál Magyarországon a UPC és a DIGI szolgáltatóknál. További információ: http://www.disneyjunior.hu

Disney Junior tv műsor

Utolsó frissítés ( 2015. július 01. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Spíler TV Közel 1500 európai válogatott mérkőzéssel bővül a Spíler csatornák kínálata: a TV2 Csoport 2022-2028-ig szóló megállapodást kötött az UEFA-val, aminek értelmében az UEFA Nemzetek Ligája sorozat és annak négyes döntőjének minden találkozója, valamint a kontinens országainak Európa- és világbajnoki selejtező mérkőzései élőben kizárólag a Spíler csatornákon lesznek elérhetők. Kivétel ez alól a magyar válogatott melyeket csúsztatva sugároz majd a csatorna.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio