Elhalasztott Ariane indítás!

Írta: Kardos Attila   
2010. június 24.
Arianespace logo Elhalasztották az Ariane 5 indítását június 23.-án, mellyel az Arabsat 5A is indult volna.

Új indítási időpont még nem ismert.

Az előző Ariane 5 indítás több, mint 1 hónapot csúszott technikai problémák miatt.

A keleti 30.5 fokra kerülő hold a kiöregedő Arabsat 2B-t váltja.

Fedélzetén 26 C és 24 Ku-sávos tp. kapott helyet. Az EADS Astrium által gyártott holdat 15 évre tervezték és több fedettségi területtel rendelkezik, mint elődje.

C-sávban két nyaláb áll rendelkezésre, melyek mindegyike hazánkban is vehető lesz, mindegyike 38-39 dbW-s térerőt biztosít nálunk, ami 180-200 cm-es antennákat igényel.

Ku-sávban a "megszokott" Arabsat-széles nyaláb mellett több regionális nyaláb is rendelkezésre áll. A széles nyaláb újdonsága, hogy kissé benyúlik Németországra, igaz csak 40 dbW-s térerővel, ami ott is 130-140 cm-es antennát igényel. Ez a benyúlás viszont nem ér el minket, így várhatóan továbbra is csak extrém nagy antennákkal lesz vehető a Ku-sáv. A regionális nyalábok közül egy Észak-Nyugat Afrikára, egy Észak-Kelet Afrikára, egy pedig az Arab-félszigetre irányul.

 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
JimJam A vakáció alatt számtalan új mesével és edukatív tartalommal várja a gyerekeket a legnépszerűbb hazai gyerekcsatorna, amelyek egészen nyár végéig elkísérik majd őket. Így a szünet alatt is találkozhatnak többek között, Leoval, Kis Mezei Nyuszival, Bogyóval és Babócával, de természetesen nem hiányozhat a képernyőről Tűzoltó Sam, ahogy Bing és kis barátai sem. A digitális eszközöknek köszönhetően pedig a kicsik kedvenc mesehősei bárhol és bármikor elérhetővé válnak.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio