Megveszi konkurensét a DIGI TV

Írta: Kardos Attila   
2017. július 21.
DIGI TV Jelentősen bővíti lakossági és kisvállalati ügyfélkörét a DIGI TV - jelentették be pénteken.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Invitel csoport, a továbbiakban Invitech Solutions a jövőben az üzleti IT és telco (telekommunikációs cég) infrastruktúra piacára fókuszál, azaz kivonul a lakossági üzletágból és lakossági és kisvállalati üzletágát eladja a DIGI TV-nek.

A felek mintegy 43 milliárd forintos vételárban állapodtak meg. A tranzakció kulcseleme egy hosszútávú együttműködési megállapodás, amely szerint az Invitech Solutions hálózati és IT szolgáltatásokat nyújt a Digi számára, minimum éves 2,8 milliárd forint értékben, legalább tíz évig - áll a közleményben.

Az ügylet zárása várhatóan az első negyedévben, a szükséges versenyhatósági jóváhagyásokat követően történhet meg. Serghei Bulgac, a DIGI Csoport (DIGI Communications N.V.) vezérigazgatója elmondta:

„Nagyon örülünk annak, hogy az Invitel megvásárlásával tovább növekedhetünk Magyarországon. Ez a stratégiai befektetés lehetővé teszi számunkra, hogy jelentősen kiterjesszük szolgáltatási területünket. Az Invitel eddigi és közeljövőben tervezett hálózatkorszerűsítései jól illeszkednek a DIGI jövőtálló optikai hálózatokra építő stratégiájába. A tranzakció zárása után folytatni kívánjuk a fejlesztéseket, hogy még több magyarországi ügyfelünk számára elérhetővé tegyük a minőségi távközlési szolgáltatásokat. Köszönetünket fejezzük ki az Invitel Csoport és a China-CEE Equity Partners vezetőinek, hogy segítségünkre voltak a sikeres tranzakcióban és örömmel nézünk elébe a jövőbeni együttműködésnek.”

David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója elmondta: „Nagyon büszke vagyok az Invitel csapatára. Az elmúlt években saját erőforrásból majdnem háromszorosára bővítettük hálózatunkon belül a szupergyors internettel elért háztartások arányát és folyamatosan növeltük tévépiaci részesedésünket. Munkatársaink erőfeszítéseit és sikeres munkáját bizonyítja a most megkötött megállapodás is. Külön köszönet Langsteiner Marianne-nak és munkatársainak, akik sikerre vitték az Invitelt.” Az Invitel Csoport a továbbiakban az Invitech Solutions üzleti IT és telco infrastruktúra piacaira fókuszál. David Blunck és Javorniczky Áron, a csoport operatív vezetője az Invitech Solutions jelenlegi, mintegy 24 milliárd forintos árbevételének megduplázását tervezi. A cél elérése érdekében bővül a menedzsment is. Elsőként új pénzügyi vezérigazgató-helyettes csatlakozik a cégcsoporthoz Gerry Grace személyében, a GTS Central Europe csoport volt pénzügyi vezetője szeptembertől erősíti a csapatot. Az Invitech Solutions ambiciózus növekedési terveit támogatja a csoport tulajdonosa, a China- CEE Alap és tanácsadója, a CEE Equity Partners. A tulajdonos az Invitel eladási tranzakcióból származó teljes pénzösszeget visszaforgatja az Invitech Solutions Zrt.-be, melyből a cég az IT kompetenciák szélesítését, illetve az országos optikai hálózat bővítését finanszírozza saját fejlesztésekkel és akvizíciókon keresztül.

Utolsó frissítés ( 2017. július 21. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Eurosport A Discovery az ingyenes és fizetős televíziós csatornákon keresztül széles körben közvetítette az olimpiai játékokat, miközben a digitális felületeken minden pillanatot elérhetővé tett. Ez a megközelítés tovább növelte az olimpia európai közönségét, és rekordot hozott a digitális elérésben is. A versenyeket Európában több mint 372 millióan követték a televízióban és digitális platformokon, a Discovery digitális előfizetéses szolgáltatásaira a 2018-as pjongcsangi téli olimpiai játékokhoz képest pedig majdnem háromszor annyian iratkoztak fel.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio