MTVA mobilon: Indul a Teletéka

Írta: Kardos Attila   
2012. szeptember 18.
MTVA logo Új tartalomszolgáltató és -értékesítő mobilportált indított kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - jelentette be Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón szeptember 18-án Budapesten.

A TELETÉKA nevű új szolgáltatással televízió- és rádióműsorok, továbbá a közmédia archívumának tartalmai érhetők el mobil eszközökön keresztül, egyelőre a Telenor előfizetői számára, de az MTVA tervezi a többi mobilszolgáltatóval való megállapodást is.

Kálomista Zsuzsanna, az MTVA archívum és tartalomértékesítési igazgatója a tájékoztatón elmondta: egyebek közt mesefilmek, tévéjátékok, sorozatok, hangoskönyvek és zenei anyagok, fotók érhetők el az MTVA archívumából okostelefonokon és tableteken is. Emellett a portálon naponta frissülő tartalmak is lesznek, például a híradókat követő sporthírek és időjárásjelentés, valamint a hirado.hu hírei.

A szolgáltatás indulásakor több mint 700 órányi mozgóképes tartalom lesz elérhető az M1, az M2, a Duna, a Duna World kínálatából, tovább az MTVA által forgalmazott mozifilmek is. Letölthetővé válnak például a Petőfi Rádió olyan közkedvelt zenei műsorai, mint az Akusztik vagy a Szimfonik Live.

Sigvart Voss Eriksen, a Telenor kereskedelmi vezérigazgatója elmondta, hogy a mobilszolgáltató cég tavaly decemberben jelentette be mobilhálózatának legújabb fejlesztését. Az úgynevezett hipernet szolgáltatás rendkívüli sebességű internet elérést tesz lehetővé és az európai kínálat élvonalába tartozik a felhasználóbarát használat, illetve a felhasználói élmény tekintetében. Hozzátette: egy hálózat mit sem ér megfelelő tartalmak nélkül, ezért különösen nagy öröm a vállalat számára, hogy az MTVA-val együttműködve vezetheti be a video tartalmak szolgáltatását.

Gazsó L. Ferenc beszélt arról, hogy a közmédia közösségépítésre törekszik, és ennek egyik eszköze a modern technika is, amelyen keresztül mindenekelőtt a fiatalabb korosztály érhető el. A TELETÉKA azt bizonyítja, hogy a közmédia jó úton halad a közönség fiatalítása terén - mondta az MTVA vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy az elmúlt egy-másfél évben mintegy 10 százalékkal fiatalabb lett a négy televízió- és két rádiócsatorna közönségének korösszetétele.

Kálomista Zsuzsanna elmondta, hogy a mobilportál létrehozása az MTVA-nak nem került pénzébe, és az üzemeltetés sem jelent költséget. A projektben résztvevő partnerek viszont a bevételekből arányosan részesednek.

A portál technológiai hátterét és üzemeltetését az ASP Kft. biztosítja, amely 5200 különböző típusú mobiltelefonra optimalizálja a rendszert, és az okostelefonokon kívül tableteken is működik a szolgáltatás.

A tartalomértékesítési igazgató hangsúlyozta: az MTVA nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy minden tartalom, amelyet szolgáltat, legális legyen, és minden felhasználás után legyenek megfizetve a szerzői jogok. A tartalmak egy része letölthető és megvásárolható, a video tartalmakat azonban nem lehet letölteni, ezek úgynevezett streaming szolgáltatás keretében tíz napig elérhetők, szintén díj ellenében. Kálomista Zsuzsanna hozzátette, hogy mindezzel az MTVA nem titkolt célja az illegális letöltések elleni küzdelem, és ennek érdekében az alap jó iránynak tartja, ha minél szélesebb skálán, minél több helyen elérhetővé teszi a tartalmait.

Utolsó frissítés ( 2012. szeptember 18. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Spektrum Negyedik évaddal jelentkezik a Spektrum saját gyártású sorozata, a Brutális Digitális. Ennek népszerűsítésére három szolgáltatónál is szabadon nézhető októberben a csatorna, sőt egyes videotárakban a premier előtt is elérhető a sorozat.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio