Október 28.-án indulhat az Eutelsat W3B!

Írta: Kardos Attila   
2010. szeptember 20.
Arianespace logo Ahogy korábban jeleztük, a fellövés előtti ellenőrzések során technikai problémák merültek fel az Eutelsat W3B-vel, így az eredetileg szeptember 15.-ére tervezett fellövés több héttel csúszik: a jelenlegi tervek szerint október 28.-án kerül majd rá sor.

Az Arianespace jelenlegi tervei szerint a november végén a keleti 66 fokra szánt Intelsat 17 és a nyugati 33,5 fokra szánt, Sojuz rakétáról átkerült HYLAS-1 indulhat. December végén vagy a nemzetközi űrállomásra induló Kepler teherűrhajó vagy a Hispasat 1E és a Koreasat 6 startolhat.

Az Eutelsat W3B a keleti 16 fokon csak ideiglenesen állomásozik majd, 2011-2012-ben váltja majd a valóban erre a pozícióra optimalizált Eutelsat W3C. A W3B a W2 meghibásodása miatt az ideiglenes megoldásként a keleti 16 fokon üzemelő (hibás ill. öreg) Eurobird 16, Sesat 1 és W2M holdakat váltja ki.

A W3C üzembeállása után a W3B tervezett pozíciójába, a keleti 7 fokra kerül, ahol a W3A-val közösen üzemel majd, 50%-kal növelve a keleti 7 fokon rendelkezésre álló kapacitást.

A W3B fedélzetén több, mint 50 tp. kap helyet, melyek a Ku-sáv mellett (10,7-11,7 GHz ill. 12,5-12,75 GHz) a Ka-sávban is sugároznak. Európát Ku-sávban 2 nyaláb, míg Ka-sávban 1 nyalán szolgálja majd. Ezenkívül rendelkezésre áll majd egy a Szahara alatti Afrikát lefedö széles nyaláb ill. egy Madagaszkárra irányuló szpot nyaláb is.

Utolsó frissítés ( 2010. szeptember 20. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
SkyShowtime Monty Sarhan, a SkyShowtime vezérigazgatója három új kinevezést jelentett be a társaság egyre bővülő felsővezetői csapatába. A bejelentésre az új streaming szolgáltatás előkészítése kapcsán kerül sor, amely a tervek szerint még ebben az évben megkezdi a működését, majd több mint 20 európai piacon fog elindulni.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio