Tiltakozik a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség

Írta: Kardos Attila   
2014. október 22.
Internet Tiltakozik a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség az Internetadó bevezetése ellen

A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetségnek (MKHSZ) hírközlési szolgáltató tagjai az ország – jellemzően kis településein - szolgáltatnak internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást. Az MKHSZ elnöksége megdöbbenéssel fogadta a hírt, melyben Varga Mihály NGM miniszter bejelentette az „internet adó” tervezett bevezetését és annak mértékét.

Az MKHSZ tagjainak vállalkozásai és hálózatai azokon a településeken működnek, ahová a multinacionális társaságoknak üzleti megfontolásból nem volt rentábilis kábelhálózat kiépítése. Fentiekből következően az MKHSZ tagjainak működése nagyon fontos az ott élő emberek számára, hiszen másképp nem, vagy csak nehezen jutnának korszerű kábeltelevízió és internet szolgáltatáshoz.

A tervezett „internetadó” bevezetése ellen tiltakozik az MKHSZ elnöksége és tagjai, mert az újabb ágazati különadó miatt további súlyos veszélybe kerülhetnek a vállalkozásaik. Mint ismeretes a közműadó bevezetése miatt, már több kisebb vállalkozás megszüntette a működését és arra is van példa, hogy lebontásra került kábelhálózat.

Az „internet adó” bevezetése Giga byte forgalom alapján kerülne kivetésre, mely a közműadó fizetése után ismét súlyos anyagi terhet jelent a hírközlési vállalkozóknak, arról nem beszélve, hogy ez a módszer (Giga byte/Ft) kb. 15 év visszalépést jelent a szélessávú kábeles internet szolgáltatásoknál.

Bizonyára többen emlékeznek még az un. „betárcsázós” internetre, mely a mai felhasználók igényeit már nem tudja maradéktalanul kielégíteni. A szélessávú internet szolgáltatásnak éppen az a lényege, hogy átalány havidíj befizetése után korlátlan hozzáférést biztosít a felhasználóknak, ezért népszerű, valamint ezért növekszik folyamatosan a felhasználók száma is.

Az MKHSZ tagjai és elnöksége nevében kérjük a Magyar Kormányt, hogy az újabb hírközlést sújtó adó bevezetését alaposan fontolja meg, mert veszélybe kerülhet az a 2020. évre tervezett Kormányzati cél, hogy Magyarország területén minden háztartás számára elérhetővé váljon a 30 Mb/s sávszélességű internet szolgáltatás.

Utolsó frissítés ( 2014. október 22. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
TV2 Klub Március 8-án országos premierekkel, új, tematikus tartalmakkal startol a TV2 Klub, ami kifejezetten a női célcsoport számára készül szórakoztató, informatív, változatos tartalmakkal. A TV2 Csoport a nézői igények változásához igazodva pozicionálja újra női tematikájú kábelcsatornáját, ami rendkívül színes programkínálattal várja a nézőket a FEM3 programhelyén. A nyitóhétvégén a görög-kanadai színésznő, Nia Vardalos legismertebb filmjeit vetíti a TV2 Klub.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio