Viacom és YouTube: itt a megegyezés

Írta: Kardos Attila   
2014. március 19.
Viacom A Google és Viacom 2014. március 18-án együtt jelentette be, hogy megegyezésre jutottak a Viacom vs. YouTube szerzői jogi perben. A bő hét éve óta tartó pereskedést lezáró egyezségről nem közöltek további részleteket.

A két vállalat közös sajtónyilatkozatot adott ki: "A Google és a Viacom ma bejelentette a Viacom vs. YouTube szerzői jogi per végét. Ez a megegyezés is jól jellemzi azt az együttműködő párbeszédet, amelyet fontos kérdésekben a két vállalat folytat egymással. Nyitottak vagyunk a további közös munkára."

A Viacom Media International Network (VIMN) a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari márkája, amely a Kelet- Európai régióban is komoly jelenléttel bír. A médiavállalat legismertebb csatornái  Magyarországon többek között: a 2008-ban indult és mára a négy legnézettebb kábeltelevízió közé tartozó Comedy Central, a legnézettebb gyerekcsatorna a Nickelodeon, a fiataloknak szóló és reality műsorokat kínáló MTV Hungary, a VIVA zenei-szórakoztató adó, valamint az újonnan indított filmcsatorna, a Paramount. A Viacom célkitűzése, hogy Magyarországon a harmadik legnagyobb portfólióval rendelkezzen.

A per a két vállalat között közel 80.000, a YouTube-ra feltöltött, de a Viacom által gyártott, főleg Comedy Central és Nickelodeon videotartalom miatt indult 2007-ben.

Utolsó frissítés ( 2014. március 19. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Intelsat Ismét meghibásodás történt az Intelsat IS-33-n, jelentősen rövidülhet a műhold élettartama a keleti 60 fokon.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2017 sat-tv-radio