Telstar 12

Írta: Kardos Attila   
2007. április 13.

A TELSTAR 12


Vételi lehetőségek   Footprint   Transzponder kiosztás

1999. október 20.-án egy Ariane 4-rakétával sikeresen útnak indult a Space Systems/Loral által gyártott Orion 2, mely a "keresztségben" a Telstar 12 nevet kapta. Az átnevezésre azért került sor, mert az Orion-t megvásárló Loral az egységes, már jól ismert névvel is a meglévő rendszerébe (Loral Skynet) történt integrációt kívánja kihangsúlyozni.

A Telstar 12 várhatóan 15 évig üzemel. A nyugati 37,5 fokon található Telstar 11-hez (korábban Orion 1) hasonlóan az új hold is lehetőséget biztosít az Amerika és Európa közötti átjátszásokra, sőt egy spot-nyalábbal Dél-Afrikát is lefedi.

A fedélzeten összesen 38 Ku-sávos transzpondert (+10 tartalék) találunk, melyek közül 22 Európát, míg 16 Amerikát fedi le. (Észak-Amerikának csak a keleti partját, míg Dél-Amerikának és a karibi-térségnek az egészét képes elérni.)

Az európai-nyaláb (melynél a maximális térerő 52 dBW) hazánkban már 60 cm-es antennákkal vehető abban az esetben, ha a tp.-ek maximális teljesítménnyel üzemelnek. A biztonságos vételhez azonban a 90 cm-es antennák ajánlhatók, annál is inkább, mivel a tp.-ek sávszélessége 54 MHz, azaz féltranszponder üzemmódban is képesek műkődni.
(Így 2 27 MHz-esnek felelnek meg, azaz akár két digitális csomag is sugározhat róla, viszont ilyenkor a térerő csökken.)

A Telstar 12 lehetőséget biztosít az egyes fedettségi területek közötti átvitelre is. Kifejezetten erre a célra szolgál 2-2 tp. az európai (TP 5,13) ill. a pánamerikai nyalábon, azaz róluk kizárólag a másik földrészről fellőtt jel vehető. Ezenkívül további 4-4 tp. lehetőséget ad arra, hogy a rájuk fellőtt jelet mind Európában (TP 1,2,9,10) , mind Amerikában egyidőben venni lehessen. A fedettségi területek közötti átjátszást tesz lehetővé további 3-3 tp. (TP 6,14,15), ám az ezekre fellőtt jel csak az óceán egyik oldalán vehető.

Érdekes a dél-afrikai nyaláb szerepe: az európai-nyaláb horizontális polarizációjú tp.-ei erről is vehetők, sőt a hozzá tartozó fellövési frekvenciák is elérhetők, így a 9-es és 10-es tp.-ek otthont adhatnak olyan dél-afrikai adásnak, amely egyidőben vehető Dél-Afrikában, Európában és Amerikában!

A Telstar 12 frekvenciakiosztása az európai-nyalábon a Telstar 11-hez hasonló, azzal az eltéréssel, hogy a 10,9-11,6 GHz-es tartományban is sugároz. A mellékelt táblázatban megadjuk a transzponderek középfrekvenciáit és segítség képpen az alsó és felső féltp.-frekvenciákat is. Ezenkívül az utolsó oszlopban látható, hogy az adott tp.-ről fogható jel milyen eredetű lehet.

Frekvenciakiosztás az európai nyalábon:

TPKözépfrekvencia Alsó féltp.Felső féltp.Jelforrás
2011,013(V) GHz 10,999(V) GHz11,027(V) GHzEu
1711,013(H) GHz 10,999(H) GHz11,027(H) GHzEu+SA
2111,075(V) GHz 11,061(V) GHz11,089(V) GHzEu
1811,075(H) GHz 11,061(H) GHz11,089(H) GHzEu+SA
2211,137(V) GHz 11,123(V) GHz11,151(V) GHzEu
1911,137(H) GHz 11,123(H) GHz11,151(H) GHzEu+SA
511,481(V) GHz 11,467(V) GHz11,495(V) GHzPA
1311,481(H) GHz 11,467(H) GHz11,495(H) GHzPA
611,543(V) GHz 11,529(V) GHz11,557(V) GHzEu/PA
1411,543(H) GHz 11,529(H) GHz11,557(H) GHzEu+SA/PA
711,605(V) GHz 11,591(V) GHz11,619(V) GHzEu
1511,605(H) GHz 11,591(H) GHz11,619(H) GHzEu+SA/PA
811,667(V) GHz 11,653(V) GHz11,681(V) GHzEu
1611,667(H) GHz 11,653(H) GHz11,681(H) GHzEu+SA
112,533(V) GHz 12,519(V) GHz12,547(V) GHzEu/PA
912,533(H) GHz 12,519(H) GHz12,547(H) GHzEu+SA/PA
212,595(V) GHz 12,581(V) GHz12,609(V) GHzEu/PA
1012,595(H) GHz 12,581(H) GHz12,609(H) GHzEu+SA/PA
312,657(V) GHz 12,643(V) GHz12,671(V) GHzEu
1112,657(H) GHz 12,643(H) GHz12,671(H) GHzEu+SA
412,719(V) GHz 12,706(V) GHz12,732(V) GHzEu
1212,719(H) GHz 12,706(H) GHz12,732(H) GHzEu+SA

Eu:Európa, Eu+SA:Európa és Dél-Afrika, PA: Amerika

Féltranszponder üzemmódban az alsó és felső féltp. frekvenciákat úgy kapjuk, hogy a középfrekvenciánál megadott értékből levonunk ill. hozzáadunk 13,5 MHz-et. Természetesen, ha egy műsor nem 27 MHz sávszélességgel sugároz (mint pl. az SCPC digitális csomagok), akkor a tényleges adatok az itt megadottól kissé (extrém esetben +-13,5 MHz-zel) eltérőek lesznek.

A Telstar 12 fedettségi területei


Telstar 12 Nyugati 15 fok
Európai-nyaláb
Dél-Afrikai nyaláb
    (Telstar 12 Dél-Afrika)
Pánamerikai-nyaláb
    (Telstar 12 Panamerica)
Térkép forrása: Eutelsat,Loral Skynet

A Telstar 12 tesztelése a nyugati 15 fokon történt, ahonnan az eredeti tervek szerint a nyugati 12 fokra irányították volna át. Az Eutelsat azonban a a nyugati 12,5 fokon állomásoztatta a Eutelsat II-F2-t, és a nyugati 14,8 fokra küldte az Eutelsat I-F5-öt, így mindkét pozíciót blokkolta. 1999. december 13.-án azonban létrejött az egyezség az Eutelsattal, s ennek eredményeként a Telstar 12 a nyugati 15 fokon lépett üzembe, míg az Eutelsat a nyugati 12,5 fokon építi tovább az Atlantic Gate 1 nevű pozícióját. Cserébe az Eutelsat 4 transzpondert, az 1, 5, 23, 27 jelűt, megszerezte a Telstar 12-n. Az utóbbi kettő a Pánamerikai-nyalábon sugároz, s a 23-as a jelet Európából veszi. Az 1-es és az 5-ös tp. Európa és Dél-Afrika irányába sugároz, az 1-es a jelet Amerikából veszi.

A jelenleg a holdról sugárzott műsorok listája a LyngSat oldalain olvasható.

 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
RTL Spike Akinek nem volt elég a korábbi kódolatlan időszak, az január 2 után is még szabadon nézheti az RTL és a Viacom szerelemgyermekét, az RTL Spike-ot a MinDig TV hálózatán, miután meghosszabbították a csatorna kódolatlan időszakát.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2017 sat-tv-radio