Érkezik a Duna World a Duna 2 helyére

Írta: Kardos Attila   
2011. november 29.
Duna 2 logo Néhány héten belül új arculattal, Duna World néven jelentkezik a Duna TV 2-es csatornája – jelentette be Szalai Annamária, hozzátéve: a csatorna régi igényt elégít majd ki azzal, hogy a szórványmagyarságnak sugároz értékes tartalmakat.

Az NMHH elnöke ezzel összefüggésben sikeresnek nevezte a közmédiában zajló átalakulást, a műsorstruktúra megújítását a Korrektúra konferencia keddi nyitó előadásában, Balatonalmádiban.

A január 1-jén induló Duna World csatorna nemcsak Európába sugároz, hanem Amerikába és Ausztráliába is - számolt be a Duna TV vezérigazgatója a január 1-jétől megújuló Duna 2 csatorna terveiről a Korrektúra konferencián. Dobos Menyhért elmondta: a tájékoztató, identitást építő programokat, valamint szórakoztató tartalmakat sugárzó csatorna kialakításánál négy idősávot is figyelembe vettek: Amerika keleti és nyugati partja, Ausztrália és Európa idősávját. Hozzátette: mindenhol fő műsoridőben láthatnak hírórát a nézők.

A Duna 2 átalakulása miatt várható, hogy a MinDig TV platformján és az Eurobird 9A-n a Duna HD adását továbbítják majd, lévén a Duna 2 célközönsége már nem Magyarország...

Utolsó frissítés ( 2011. november 29. )
 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
RTL HD minőségben lesz elérhető az RTL négy új csatornája a Direct One műholdas és IPTV szolgáltatásának részeként - derül ki a szolgáltató január 15-től érvényes ÁSZF-jéből.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio