Három évig még marad az Amos-on a Telekom műholdas csomagja

Írta: Kardos Attila   
2021. július 07.
Amos logo 2024 végéig meghosszabította műholdbérletét a Magyar Telekom a nyugati 4 fokos pozícióban üzemelő Amos műholdakon.

Az utóbbi időben az ügyfeleket a vezetékes (IPTV) szolgáltatás irányába tereli a Telekom azzal, hogy olyan címeken, ahol a vezetékes szolgáltatás is elérhető, ott már nem köt új műholdas szerződést.

A szerződés hosszabbítás azt is jelenti, hogy a Telekom 2024 végéig még üzemelteti a műholdas platformját a rövidesen magyar többségi tulajdonba kerülő izraeli Spacecom műholdjain. A jelenlegi tervek szerint a magyar 4iG többségi tulajdonába kerülő Amos műholdak mellett a CarpathiaSat is érkezik majd a nyugati 4 fokra és az ugyancsak 4iG-hoz kerülő DIGI TV is várhatóan e pozícióba költözik majd.

 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
Yettel TV Új, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel, amely révén az otthoni internettel együtt immár teljes körű otthoni ajánlatokat nyújt ügyfeleinek. Az otthoni tévézésre szánt Yettel TV szolgáltatás február 14-től nyílt tesztidőszakkal indul: a szolgáltató ügyfelei 3 hónapig 0 forintos havidíjért próbálhatják ki, akár 93+3 tévécsatornát kínáló csomagban is, ha új előfizetést kötnek OtthonNet vagy OtthonNet Pro tarifára.
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio