Hihetetlen szerencséje volt a Telenornak, mivel az ezt megelőző indítás során a Thor 5-öt állították pályára.
Legutóbb szeptemberben volt egy sikertelen Proton fellövés: akkor a JCSAT 11 alatt egyszerűen nem indult el a második fokozat, így a rakéta visszazuhant a földre.
Most ismét a szokásos Proton-betegség, a Breeze M modul hibája okozta a problémát: ismét a második újraindításakor lépett fel gond, mint az Astra 1K és az Arabsat 4A esetében. A második beindítási periodus vége előtt nem sokkal a hajtómű leállt, s a műhold jelenleg egy 5000x17500 mérföldes elliptikus pályán mozog.
Elvileg van lehetőség a megmentésére, igaz ez esetben a 15 éves élettartama drasztikusan lecsökkenne és várhatóan csak imbolygó pályán lenne használható. A mentőakciót két módon lehetne végrehajtani: a műhold saját hajtóműveivel emelnék meg a pályát vagy pedig Hold körüli pályára küldenék, s annak gravitációját kihasználva állna geostacionáris pályára.
Valamilyen mentőakció egyébként esélyes márcsak azért is, mivel ez az első műhold, amelyen új generációs antennák vannak, melyek segítségével az űrben megváltoztatható a sugárzási nyaláb karakterisztikája, azaz alakja!