TV2 közlemény: 16:9-re vált a TV2 csoport

Írta: Kardos Attila   
2011. augusztus 20.
TV2 logo A TV2, a FEM3 és a PRO4 csatornák 2011. szeptember 1-től megkezdik a 16:9-es képarányú sugárzást. A Katedrális című történelmi sorozat már ebben a formátumban lesz látható a TV2-n.

Szeptember 1-től megkezdődik a TV2 csoport mindhárom csatornájának átállása az eddigi 4:3-ról a 16:9-es képarányra. „Az átállás fokozatosan történik, mivel nem tud minden egyszerre „varázsütés-szerűen” megváltozni, tehát egy ideig még előfordulhat 4:3-as formátum is. Gondoltunk azokra a nézőinkre is, akiknek nem alkalmas a készülékük a 16:9-es formátum vételére. A TV2 csoport párhuzamosan sugározza majd adását mind 4:3, mind 16:9-es képarányban. A lehetőségek és a körülmények szinte háztartásonként változnak, így a vételi adottságokról részben a kábelszolgáltatóknál, részben a TV2 információs vonalán érdemes tájékozódni.”– mondta Szentesi Zsol, a TV2 gyártási és műszaki igazgatója.

A szeptember 1-én induló A Katedrális című nagy sikerű, 4 részből álló, egész estés filmsorozat, mely Ken Follett azonos című regénye alapján készült, már 16:9-es képarányban lesz látható a TV2-n.

 
< Előző   Következő >
Add a Startlaphoz
Hírmorzsák
TV2 csoport Újabb mérföldkőhöz érkezett a TV2 Csoport digitális jelenléte: április 11-én elindult a TV2 Play Zéró, ami mindössze havi 499 forintért zavartalan hozzáférést biztosít a TV2 Play tartalmaihoz, reklámmegszakítás nélkül!
Tovább...
 
Műsorajánló
TV műsor
© 2024 sat-tv-radio